Pólóközpont
ruházat olcsón és gyorsan

Cégünk óriási választékban kínál pólókat, pulóvereket, kabátokat, sapkákat, és más kiegészítőket! Elsősorban cégek, vállalatok, és szervezetek formaruházatát látjuk el. Természetesen vállaljuk kis és nagy tételben is a pólók, törölközők, munkaruhák és egyéb textil termékek emblémázását is. Grafikusaink segítségével akár a tervezést is átvállaljuk Öntől, látványtervet minden esetben készítünk. Kérje egyedi ajánlatunkat! 

 

 

 

 

 

 

Hírek

  • Megvennéd a 600 forintos pólót akkor is, ha tudod, hogy készült?
    2015-07-07 07:17:23

    Végre egy okos kampány, ami azokra a milliókra gondol, akikre eddig szinte senki.

    Mit gondolnak, vajon hányan vannak azok, akiknek két leárazás között, a legolcsóbb darabokat hajszolva, akár csak egy pillanatra is eszébe jutnak azok, akik a ruhákat készítik? Azok a milliók, akik a fejlődő országok egyik ruhagyárában, éhbérért, embertelen körülmények között, olykor 16 órán keresztül mást sem csinálnak, csak ruhákat?

    Szerintünk nem sokan.

    Épp ezért nagyon fontos az a német kezdeményezés, amire április 24-én, a divatforradalom napján került sor Berlinben. A készítők a 2013-as bangladesi gyáromlásban odaveszett, 1129 munkásnak szerettek volna emléket állítani, amikor az Alexanderplatz közepén elhelyeztek egy kéteurós pólóautomatát.

    Azoktól, akiket elcsábított a póló olcsó ára, és bedobták az érmét, és megnézték a megdöbbentő kisfilmet a ruhagyári dolgozók életéről, újra megkérdezték, ragaszkodnak-e a vásárláshoz vagy inkább adományoznának? A kisfilm hatására tízből kilencen lemondtak a pólóról, és felajánlották a pénzt jótékony célra.

    forrás: www.hir24.hu

  • Munkavédelem - A munkavédelem története (5.rész)
    2015-06-30 10:34:54

    Az európai gazdaság átalakulása a 16. században a modern világgazdasági rendszer kialakulásával vette kezdetét. A földrajzi felfedezések nagy lökést adtak a tőkés gazdálkodás kibontakozásának mind az iparban, mind pedig a mezőgazdaságban. A tőkés gazdaság fejlődésének alapja az új üzemformák és szervezési eljárások bevezetésében, illetve a munkások számának növelésében rejlett.

    A 18. században végbemenő alapvető technikai-technológiai változásokkal ugrásszerű átalakulás kezdődött; kezdetét vette az ipari forradalom. A 18. század második felében Angliából kiinduló technikai újítások (gőzgépek, gyárak, gépsorok stb.) és gazdasági változások hosszú távú forradalmi következményekkel jártak: alapvetően alakították át az európai társadalmakat, a világgazdaságot. Az agrártársadalmak fokozatos átalakulásával megszülettek az ipari társadalmak, kezdetét vette az ún. indusztriális korszak. Az ipari forradalom hatásai először a mezőgazdaságban jelentkeztek. A termelékenység fokozódott, az újonnan megjelenő találmányok segítségével növekvő számú munkaerőt szabadított fel az ipar számára. Az ipari forradalom következtében megindult az európai gazdaság önfenntartó növekedése, lehetővé vált az anyagi javak és szolgáltatások gyors megsokszorozása.

    A nagy gépesítések és nagyobb teljesítményű berendezések pedig egyre veszélyesebbé tették a munkások hétköznapjait. Bár az új gépek termelésnövekedést okoztak a munkavédelem és maga a munkaruha nem fejlődött ilyen ütemben. Bányákban, üzemekben, gyárakban, de még a könnyűiparban is mindennapossá váltak a munkabalesetek, amiknek gyakran halálos áldozataik is voltak. Az áldozatok számát növelte az is, hogy kis alapterületen egyszerre dolgozott sok ember.

  • Balcsi Original
    2015-06-29 09:32:06


    "Imádnivaló balatoni kliséket" nyom pólóra az új balatoni ruhamárka, a Balcsi Original. De miért menő a lángos, lehet-e a Balatonnál élni, és lesz-e a Balaton az álmok földje? Hlavaty Tamást, a Balcsi Original egyik kitalálóját kérdeztük.

    Újabb balatonos pólók törnek a piacra a DORKO kollekciója után. A Balcsi Original viszont nem csak egy kollekció, hanem egy komplett márka. A webshop már elindult, a pólókat hamarosan a ONE Fashion Store-ban is meg lehet kapni. A márka ötlete a reklámszakma két budapesti zsoldosától, Hlavaty Tamástól (képünkön) és Török Csabától származik, akik közül előbbi válaszolt a We Love Balaton e-mailben feltett kérdéseire.

    WLB: A honlapotokon a közhelyes, mégis rajongott Balcsi életérzésből indultok ki: lángos, Balatonra vonatozás, nyári randevú. Hogyan lett ebből egy ruhamárka ötlete?

    Hlavaty Tamás: Lehet, hogy hülyén hangzik, de vannak klisék, amiket imád az ember. Ilyen a meccsnézés a haverokkal, a hétvégi berúgás, és persze ilyen lemenni a Balcsira és végigzongorázni a teljes repertoárt. Az ötlet azonban nem innen pattant ki. Nagyjából egy éve épp az @RC-ra ötleteltünk Török Csabival, a Balcsi Original másik alapítójával. Az egyik poszter ötlet kapcsán jutottunk arra a felismerésre néhány éles kanyar után, hogy a Balatonnak sosem volt saját márkája. Bármilyen merchandise, ami kapható, igazából vállalhatatlan a fiatalok és a turisták számára, miközben iszonyatosan trendi lett a tó: fesztiválok, bel- és külföldi turizmus, stb. Érdemes szétnézni a neten, mekkora a rajongás – az Instagram nem hazudik. Szóval a Balcsi megérdemel egy saját brandet! Ezt tűztük ki az árbocunkra.

    WLB: Kimész az utcára, bemész a kisboltba, biztos, hogy szembejön veled egy pálmafás póló, Hawaii és egyéb egzotikus helyek felirataival. Lehet a Balaton is ilyen lokális, pólón hordott álmaink földje?

    H. T.: Az elérhető, vagy megélhető álmoké. De lehet, hogy ez is túlígérés, az is bőven elég, hogy egy fantasztikus tájegység, remek adottságokkal, gyönyörű helyekkel. Akár benne vagy, akár mellette, vagy fölötte, lenyűgöz. A Balaton alanyi jogon lett cool brand, ugyanúgy, ahogy az utóbbi években Budapest is. Pont ezért hiszünk benne, hogy egy füredi látkép, vagy egy zamárdi hangulatfotó pont olyan jól működik egy szépen megnyomott pólón, mint Los Angeles vagy Hawaii, ami minden szempontból messze van tőlünk, miközben van olyan hely, amihez kötődünk, és amire büszkék lehetünk. Rövidtávú terveink között szerepel is egy ilyen kollekció, de erről picit később.

    WLB: Érsekújvárról jössz, Budapesten élsz. Hol és miért vetett partra a Balaton?

    H. T.: Sőt, igazából Érsekújvár mellől, egy vágparti kis faluból, szóval én is víz mellett nőttem fel, még ha hamar Magyarországra is eveztem. Csabi szintén határon túli születésű, Nagyváradról származik, szóval sok közös van bennünk, azon kívül is, hogy a reklámügynökségnél, ahol dolgozunk, másfél éve egymás mellett ülünk. A Balaton szeretete is ilyen közös pont. Bár nekem nincsenek gyerekkori emlékeim a Balcsiról, én is hamar a vonzásába kerültem. A barátnőm például balatonaligai, így gyakran leutazom, Csabit pedig szinte csak Füreden lehet megtalálni hétvégénként a nyár folyamán.

    WLB: Északi vagy déli part?

    H. T.: Buda vagy Pest? Stones vagy Beatles? Ezek mindig megizzasztanak. A „mindkettő” megúszós válasz, úgyhogy inkább azt mondom: „south coaston” többet lógok, de észak is ugyanúgy közel áll hozzám. Sajna egy csomó településre nem csekkoltam be eddig, úgyhogy egy bringatúrával még tartozom magamnak és meg is ejtem, mielőtt joggal kapnám a taslit valakitől, hogy nem is csavarogtam körbe a tavat. Van egy bringád? Az enyém épp ma jött szét.

    WLB: Szerinted a Balaton életérzés inkább a ragacsos olajos lángos a bódébüfében, vagy a menő füredi helyek urbánus hangulata? Mit kell szeretni a Balatonban?

    H. T.: Ha csak az egyik lenne, nyilván az igény is fele ekkora lenne iránta. Pont attól vonzó, hogy mindenki megtalálja azt, ami miatt szereti, sokszor egy partszakaszon vagy strandon belül. A kollekcióinkban is próbáltunk minden Balaton-szeletet (nem, ez nem egy fizetett hirdetés) megmutatni, és úgy csavarni a dolgokon, hogy trendi legyen a végeredmény, akár tipós designról, akár színes mintákról legyen szó. Így a termékek belépőt jelentenek a Balcsi Original klubba, és a tagok pont ahhoz az életérzéshez tartozó darabot vehetik magukra, ami szerintük a legjobban magába foglalja a hely esszenciáját.

    WLB: Élnél a Balatonnál, vagy szigorúan csak egy nyári célpont, ami után szeptember 1-től lehet vágyakozni?

    H. T.: Ezek nyilván szubjektív és életkor-függő dolgok. Ha pár évtizeddel később kérdezel, azt mondom majd: máshol nem is nagyon tudnám elképzelni a nyugis napokat. Most valahogy úgy vagyok vele: imádok lemenni, és jó visszajönni is, hogy aztán megint legyen mit várni. A mozgásban hiszek. És abban is, hogy szeptemberben, decemberben vagy márciusban ugyanolyan izgalmas hely a Balcsi, még ha a bikinis csajok száma lényegesen csökken is…

    WLB: Mi a cél a Balcsi Originallal? Elhozni egy életérzést a budapesti bulinegyed trendi világába, vagy levinni a bulinegyedet a Balatonra?

    H. T.: Amikor kitaláltuk ezt az egészet, annyira beleszerettünk, hogy sok más ötlettel ellentétben nem hagytuk a kocsmaasztalon, nem hagytuk, hogy ne legyen belőle semmi. A pozitív visszajelzések is adták alánk a lovat, szóval, ahogy korábban is említettem, szeretnénk, ha minél többen csatlakoznának a közösségünkhöz, és hogy idővel egy igazi magyar lovebranddé nője ki magát a dolog. A tagságihoz egyedi tervezésű termékeket adunk, de nem csak a fazonokba vittünk bele kreatív megoldásokat, hanem a csomagolásba, körítésbe is, és rengeteg tervünk van a jövőre vonatkozóan. Úgy érezzük, a bulinegyedben is abszolút működik a Balcsi Original, ahogy a víz mellett is - nem kell levinni, szépen keveredik magától ez a két közeg. Jóval közelebb van egymáshoz, mint 100+ kilométer…

     

    forrás: welovebalaton.hu

  • Munkavédelem - A munkavédelem története (4. rész)
    2015-06-23 12:26:20

    Sir George Baker (Kr.u. 1722-1802) adta meg a magyarázatot a „Devonshire-i bélgörcs” okára: a helyiek által fogyasztott magas ólomtartamú almabor okozta a tüneteket. Percival Pott (Kr.u. 1788.1829) londoni orvos a kéményseprők között gyakori hererákot magyarázta a munkavégzés közben belélegzett nagy mennyiségű korommal. Sir Humphry Davy (Kr.u. 1788-1829) más nézőpontból vizsgálta a bányákat – ő a bányarobbanásokat elemezte és kifejlesztette az első biztonsági bányalámpát.

    Az időben lépkedve eljutottunk egészen az ipari forradalomig – itt időzzünk el egy keveset! Ezzel a kis történelmi kitérővel azt szeretném érzékeltetni, hogy a munkavédelem kérdése gyakorlatilag rázuhant a társadalomra. Egyik évtizedről a másikra változott meg a társadalom; megjelentek az üzemek, az üzemekben a gépek, berendezések, megsokszorozódtak a balesetek, nőtt a termelékenység, iparágak fejlődtek ki ...stb.
    A sok tragédia mögött persze ott húzódik az az erkölcsi probléma is, hogy az iparmágnások, gyárosok és a felső tízezer, egyszerűen sajnálta a pénzt munkaruha és felszerelés vásárlására, amit a munkások védelmére és korszerűsítésre kellett volna szánni.

  • A White Shirt Day (vagy White T-Shirt Day)
    2015-06-22 09:17:45

    A White Shirt Day (vagy White T-Shirt Day) a General Motorsnál 1936-37-ben lezajlott sztrájknak állít emléket. A sztrájk február 11-én ért véget, és ez a nap lett a munkásöntudat hivatalos napja.
    Az a bizonyos sztrájk, sőt, sztrájkhullám a máig létező, UAW (International Union, United Automobile, Aerospace and Agricultural Implement Workers of America) nevű szakszervezet nevéhez kötődik. 1936-ra az autóipari munkások belefáradtak abba, hogy a jelzálog-hitelek törlesztéséért dolgoznak, miközben a gyárakban embertelen munkakörülmények uralkodnak. A szakszervezet is úgy döntött, itt az idő, és november 23-án kezdetét vette a jól szervezett, földrajzilag és szektorálisan is átfogó sztrájkhullám.

    Elsőként a Bendix indianai gyárában állt le a munka pár napra – a munkások egyszerűen leültek a földre. Majd jött Detroit, ahol egy acélmegmunkáló üzemben szakadt meg nyolc napra a munka, a Chrysler és a Ford üzemei nem kaptak tőlük alkatrészeket. Ezután a Fordnál kezdett elmérgesedni a helyzet, a gyárakba nem engedték be a sztrájkszervezőket és azonnal kirúgták, aki le merészelt ülni.
    A munkások nem adták fel, január végére 125 ezer munkás ötven GM-gyárat állított le Amerika-szerte. Bár az UAW által szervezett sztrájkok még sokáig elhúzódtak, más gyártók üzemeire is átterjedtek, a michigeni Flint városában lévő GM-gyár ülősztrájkjának vége, 1937. február 11-e az a nap, amit azóta is ünnepnapként jegyez a nemzetközi munkásmozgalom. Ebben a gyárban egy testvérpár alaptalan kirúgása volt az utolsó csepp a pohárban, emiatt indult el a 44 napig tartó ülősztrájk. Ami csak nevében volt ülősztrájk, valójában elég keveset ültek közben a munkások. Volt, hogy a gyártulajdonosok segítségére érkező rendőrökkel harcoltak locsolócsövekkel és autóalkatrészekkel, volt, hogy a Nemzeti Gárda géppuskái mögé húzódtak a rendőrség fegyverei elől – szerencsére tűzharc nem alakult ki a felek között. A sztrájk szövetségi leverésére is készültek tervek, de Roosevelt elnök végül úgy döntött, nem avatkozik be a szövetségi állam az ügybe. A sztrájk végül megegyezéssel végződött a munkások és a gyárosok között, az autóipari szakszervezet pedig 30 ezerről félmillióra növelte tagjai számát az év végére.

    Az UAW ajánlása szerint a Flint-sztrájk lezárásának évfordulóján a melósok menjenek egyszerű fehér ingben vagy pólóban, blúzban dolgozni, és vigyázzanak, hogy ez az ing ne legyen piszkosabb a műszak végére, mint a főnöküké. Az is fontos, hogy ezen a napon a munkások minden biztonsági és munkaügyi szabályt tartsanak és tartassanak be.

    forrás: 444.hu

  • Munkavédelem - A munkavédelem története (3.rész)
    2015-06-16 10:42:09

    Nagyot ugorva az időben, Ulrich Ellenborg német orvos 1473-ban írta le a fém gőzök egészségkárosító hatását és tüneteit, majd Paracelsus (Kr.u. 1493-1541) írt egy tanulmányt a munkavégzés során bekövetkező megbetegedésekről – főként a bányászok körében jelentkező tüdő problémákat említi, aminek gyökérokaként a port és a fémeket azonosította. Paracelsus, akit a „toxikológia atyjaként” is emlegetnek, állította, hogy minden anyag mérgező, csupán a dózisa dönti el, hogy méregként, vagy orvosságként hat a szervezetre.

    Ellenborg kortársa, Agrocila (Kr.u. 1494-1555) a svájci Jochimstral városában élő orvos a De Re Metallica értekezésében szintén a bányászat és a kohászat területeit érinti. Agricola a bányákban a szellőzés/szellőztetés szükségességét hangsúlyozza. A Kárpátok bányáiban olyan nőket is említ, akiknek már 7 férjük is volt, s mindegyik tüdő problémák miatt halt meg idő előtt. Agricola az elsők között már nem pusztán leírását adja az egyes munkavégzés során bekövetkező megbetegedéseknek, hanem javaslatot is tett azok megelőzésére!

    Bernardino Ramazzini (Kr.u. 1633-1714) könyvében (De Morbis Artificium Diatriba – Munkások betegségei) a higany mérgezés, ólom mérgezés, valamint egyéb munkavégzés következtében történő megbetegedésekről ír. Ő írta le a szilikózis patológiáját is. Azzal a javaslattal fordult orvostársaihoz, hogy az egyes megbetegedések kapcsán mindig vizsgálják meg a páciens munkakörnyezetét és tegyék fel azt a kérdést, hogy mely iparágban is dolgozik az érintett.

    Tehát egy lassú, de egyértelmű folyamat zajlott le a vezetők, a szakemberek, és a munkások között, ami mindinkább arra ösztökélte őket, hogy a munkaruha nélkülözhetetlen, előállítása pedig, fontosabb, mint azt korábban gondolták.

  • 24-féleképpen hordható póló
    2015-06-15 10:59:45

    Április 29-én hivatalosan is piaci forgalomba kerül a Kickstarter jelenlegi legnépszerűbb projectje, a 24 féleképpen hordható felső, ami az izraeli székhelyű tervező, Tamara Salem a fejéből pattant ki még tavaly nyáron. Salem és üzlettársa, Barak Kirschner miután legyártottak néhány prototípust és túl voltak a fáradalmas szabadalmi bejegyeztetésen az Egyesült Államokban, úgy döntöttek, hogy Kickstarteren kalapozzák össze a Morf névre keresztelt márka beindításához szükséges 25.000 dollárt (kb.7 millió forint), aminek húsz százalékát már a feltöltés utáni első 48 órában összedobták nekik a támogatók.

    „Szinte véletlenül jött az ötlet. Egy barátom születésnapjára szerettem volna varrni egy felsőt és volt egy tétova gondolatom arról, hogy egy többrétegű felsőt csinálok fekete előlappal és fehér hátlappal. De csak mikor már valóban a kezemben tartottam a pólót, akkor jöttem rá, hogy milyen sokféle lehetőség is rejlik ebben. Hiszek benne, hogy a divat mindig a változásról szól és arra buzdít minket, hogy újra feltaláljuk magunkat. A Morf nemcsak egy felső, ez egyfajta hozzáállás" – mondta a huffingtonpost.com riporterének a designer, aki szerényen elegánsnak, praktikusnak és játékosnak nevezte az általa készített ruhadarabot.

    A poli-pamut keverékanyagból készült kifordítható darab egyik érdekessége, hogy ezt a sok variációt úgy oldotta meg a tervező, hogy semmilyen bonyolult kapcsot, tépőzárat, gombot vagy cipzárt nem használt a készítés során. A márka már tervezi egy sportkollekció valamint egy férfi- és egy gyerekkollekció piacra dobását is, de jelenleg még csak az első ezer darab pólón készülnek túladni, 80 dollár (kb.22.520 forint) per darab áron. Mi nem igazán vagyunk elájulva a farmerrel és szoknyával, illetve lapostalpú cipővel és magassarkúval is könnyen kombinálható darabtól, de döntse el ön, hogy mit gondol az időnként valóban hasznos ötletről. Menőnek találja, hogy akár többször is felveheti ugyanazt anélkül, hogy mások gyanút fognának, vagy inkább cikinek és unalmasnak találja az egyszerű szabású pólót?

    forrás: divany.hu

  • Betiltották a pólókat, amikre Kurt Cobain búcsúlevelét nyomták
    2015-06-11 08:58:03

    Az Etsy.com oldalon valamiért jó ötletnek tartották olyan pólók árusítását, amikre Kurt Cobain búcsúlevelét nyomták rá díszítésként. Az ötlet sokakat meglepett, mások pedig egyenesen felháborodtak - sok rajongó a Redditen gyűlt össze, hogy kifejezzék ellenérzéseiket a dologgal kapcsolatban. Egyikük azt írta, hogy ez a dolog nemcsak undorító, hanem a divatipar erkölcsösségét is megkérdőjelezi. Szerinte nagyon gáz, hogy az emberek mire képesek csak azért, hogy növeljék valamicskével a bevételüket. A weboldal illetékesei nem sokkal később intézkedtek az ügyben: már nem lehet tőlük rendelni ilyen pólókat, sőt, az eBay-ről sem, az ott felbukkant példányokat is eltávolították az árukínálatból.

    Az 1994. április 5-én elhunyt világsztár halála egyébként azóta is megosztja az embereket. Egyesek szerint öngyilkosság volt, mások kételkednek ebben. De persze van, aki így is, úgy is beszerzi magának a pólót, és hordja is. Szíve joga, de nekünk nem szerepel a kívánságlistánkon...

    forrás: www.offline.hu

  • Munkavédelem - A munkavédelem története (2.rész)
    2015-06-02 07:12:25

    Más volt a helyzet a szakképzett munkaerővel. Az írástudó, vagy valamihez értő (pl. szakács, kézműves, ruha- vagy cipőkészítő) rabszolgát mindig megbecsülték, sokra tartották. Ciceróról például feljegyezték, hogy kedvenc felolvasó-rabszolgájának tüdőbaját saját költségén gyógyítatta. A kisiparosok nagy része szabad polgár volt, ők főleg kisázsiai-görög rabszolgákat vásároltak, akik nagyobb szakmai ismeretekkel rendelkeztek, mint a római mesteremberek. Ezek a rabszolgák már pénzt gyűjthettek és később megvásárolhatták a szabadságukat. A korai császárkorban a "minisztériumokat" felszabadított rabszolgák vezették, a beosztottak rendszerint magasan képzett rabszolgák voltak, ami kihatott az államigazgatásra és a törvényhozást is befolyásolta. Arisztotelész azt mondta, hogy "a rabszolgaság természeti tény, a rabszolgára addig szükség van, amíg a vetélő nem mozog magától a szövőszéken". És valóban, a rabszolgaság a XIX. század végéig fennmaradt, többé-kevésbé, változó formában. Tehát már akkor megfogalmazódott az értelmiség körében az, hogy szükség van a rabszolgák munkájára, de még nem volt konkrét elképzelés, és koncepció a munkaruha biztosítására vagy orvosi vizsgálatra esetükben.

    Hippocrates (Kr.e. 460-377) volt tán az első személy, aki a bányászok körében először leírta az ólommérgezés tüneteit. Majd egy római szenátor, idősebb Plinius (Kr.u. 23/24-79) feljegyzései közt találkozhatunk az azbeszt és a cinnabarit (higany érce: HgS) egészséget károsító hatásaival. Plinius volt az, aki művében említi, hogy a munkások úgy védekeztek a por ellen, hogy a szájukat és orrukat eltakarták.

  • Statement nyakláncok
    2015-06-01 08:48:30

    Egyetlen dologgal felfrissítheted a nyári ruhatárad 2015-ben Így viseld a statement nyakláncot! Hihetetlenül egyszerű módszer. (Bugya Brigi írása)

    " Idén nyáron egyszerűbb lesz felfrissítened megjelenésedet, mint gondolnád. Rengeteg egymással párhuzamosan futó trend van, amelyek között kedvedre válogathatsz, kissé újravariálva meglévő ruháidat. Az összkép megújításában pedig egy csodás kiegészítő, a statement nyaklánc lesz segítségedre.

    Ezek az úgynevezett statement nyakláncok - azaz stílusmeghatározó nyakláncok - bámulatosan feldobják megjelenésedet, legyen akár lezser, akár elegáns az alkalom, ahová éppen készülsz.

    Statement nyakláncok: az elegáns nő kiegészítője

    Esküvők, kerti partik, nyári vacsorák és randik - mind olyan alkalmak, amelyeken egy nő szeret elegánsan megjelenni. De mielőtt azon keseregnél, hogy nincs egy új nyári ruhád se, és legalább négy-öt darabra lenne szükséged, hogy idén is csinosnak érezhesd magad a különböző alkalmakon, nézd meg ihletadó fotóinkat! Egy mesésen szép és méretes, köves nyaklánccal máris újjá fog születni bármelyik meglévő ruhácskád.

    Ezért javasoljuk, inkább nyakláncfronton nézz körül, ha kímélni szeretnéd a pénztárcádat, de a megújult külsőről sem szeretnél lemondani. Még a minimalista trend egyszerű szabásvonalait és színvilágát is azonnal felpezsdíti egy köves nyakék. A FeminaShopban rengeteg, válogatott statement nyakláncot találsz, nézd meg most kínálatunkat!

    Ha pedig még egy-két új fonási, kontykészítési módszert is kinézel magadnak, teljes nyugalommal vonulhatsz fel a rokonok és barátok esküvőjének násznépe előtt.

    Statement nyaklánok a laza hétköznapokban

    A nyár persze nemcsak esküvőkről és nyaralásról szól, ilyenkor is vannak munkahelyi megbeszélések. De hogy a nagy melegben egyszerre öltözhess kényelmesen, lazán, úgy, hogy közben ne úgy nézz ki, mint aki csak a zöldségeshez akart leszaladni, használd hétköznapokon is a bűvös kiegészítőt, a statement nyakláncokat.Egy egyszerű pamutpólót is nőiessé, stílusossá tesz egy csillogó nyaklánc, különösen akkor, ha egy magas sarkú szandállal is emeled megjelenésedet.

    Ahogy egy teljesen egyszerű és egyszínű pamutruhát is elképesztően átváltoztat szuperdivatos öltözetté egy kövekkel gazdagon kirakott nyaklánc."


    forrás: Femina.hu

  • Munkavédelem - A munkavédelem története
    2015-05-27 12:50:40

    Alapvető igényünk, hogy a mindennapi munkánkat biztonságban végezhessük el, biztonságosan jussunk el a munkahelyre és onnét vissza otthonunkba, valamint a munka, amit végzünk, ne károsítsa egészségünket. Sajnos a történelem során ez hosszú időn keresztül nem volt a figyelem központjában.

    Az alábbiakban azt az utat mutatom be pár történelmi személyen és eseményen keresztül (vegyesen a világból és magyar vonatkozásokból), ahogy az emberiség gondolkodása, szemlélete módosult a múltban, míg eljutottunk oda, hogy a fenti igényt törvény formájában is meg tudtuk fogalmazni. Közös a lentebb említendő személyekben, hogy valamely betegség tüneteit elemezve, megfigyelve eljutottak odáig, hogy a betegség gyökérokaként összekötötték a munkavégzéssel, annak körülményeivel, majd később a munkakörnyezeten próbáltak meg változtatni, elsősorban munkaruha biztosítása volt az első lépés, persze nem a mai modern formában.

    Kofi Annan volt ENSZ főtitkára által megfogalmazott szavak ide illenek: „A biztonságos munka nem csupán józan gazdaságpolitika, hanem alapvető emberi jog. Ahhoz, hogy ezt az alapvető jogot mindenhol elismerjék, a hozzáállásnak nagymértékben változnia kell.”

    A munkavédelemre és a vele szorosan összefonódó ergonómiára is igaz Ebbinghaus német pszichológus megállapítása, miszerint „hosszú múltja, de rövid története van”, hiszen a munkavégzéssel kapcsolatos problémák egyidősek az emberiséggel. Az ókori Spártában, amikor az életképtelen csecsemőket kitették a Taigetoszra, az egyfajta alkalmassági szelekciónak számított. Az ókori Rómában, kezdetben a hódító háborúk miatt, nagyszámú rabszolga állt rendelkezésre, akiket tárgyként kezeltek és éjjel-nappal dolgoztatták őket. Hadrianus uralkodása alatt előírták, hogy a bányászoknak fürdőt és lábbelit kell biztosítani. Ahogy csökkent a rabszolgák száma a gazdaság megőrzése érdekében védeni kellett őket, sőt a szakképzett rabszolgák jelentősége egyre inkább felértékelődött.

    folyt.köv.

  • D&G kollekciója
    2015-05-26 11:50:24

    Egy igazán profi cikk a D&G kollekciójáról, Szabó Adrienn tollából. Olvassátok!

    " Azon szerencsések közé sorolhatjuk magunkat, akik idén is betekintést nyertek a D&G páratlan világába. A vidám, fiatalos, friss, üde színek és formák elhoznak nekünk egy kis szeletet egy földi paradicsomból. A virágos minták, a tavaszi pezsdítő színek és a pasztelles lágyabb árnyalatok gyönyörködtetik idén tavasszal a szemünket. De, akkor most valósággal kezdődjön ez a gyönyörködtetés, ne csak beszéljünk róla, íme a kollekció!

    FÉRFI KOLLEKCIÓ

    A férfiakkal kezdeném, hogy beindítsam a kis nyíló virágainkat – a hölgyeket – egy tökéletes, páros trendtúrára ebben a tavaszi kertben.

    Elsőnek vegyük az elegánsabb formát, majd szépen lassan lelazulunk. Alapdarabnak számít a fehér ing, melyen a fekete gombok tökéletes kontrasztot alakítanak ki, ezzel növelve az eleganciát és a finom úrias megjelenést. A rövid ujjú ingeket pedig, v kivágású rövid ujjú kardigánokkal kombinálták. Színvilágát tekintve finom, pasztelles árnyalatok jellemzik ezt a családot. Az orgonalila, a halványkék a legdominánsabb. Az ingeken a kar vonalát több esetben kiemelték csíkozással, valamint a gombsort és a nyakrészt is ilyen módon díszítették. Tovább színesítették a kollekciót pár olyan darabbal melynek gallérja és mandzsettája fehér, így azok egy sokkal fiatalosabb de mégis komoly formát öltöttek. A mellényeket idén sem vetették el, továbbra is a zakó alá befér egy mellény. Aki pedig még az ing-mellény-zakó trióban is fázna, annak egy beige színű ballonkabát segíthet a baján. Persze a gallért tessék felhajtani, és ha szakad az eső, fúj a szél és mindenütt szürke felhők vannak is a D&G napszemüveg is kell a tökéletes megjelenés eléréséhez!

    Jó, most már térjünk át a hétköznapi darabokra, irány a nyár. Az éjszakai kocsikázások, a séták a szmognevelte fás parkokban és a tengerparti vad focizások a homokban. Egy finom átmenetet képez pár darab az elegáns és az utcai viselet darabjai közt. Az ingeket vékony nyakkendőkkel és bőrdzsekikkel tették sportosabbá. Talán nem fog senki megkövezni, ha rámondom, hogy a smart stílust követik ezek az összeállítások. Ez után jönnek a printes pólók, amelyek legnagyobb meglepetésemre férfiakat mintáznak. A tavalyi páratlan modellek után ez elég érdekesen hat, de nem mondtam, hogy nem jó. De vissza a lényeghez! Az elmúlt 10 évben rendszeresen visszaköszön több luxusmárkánál a póló-ing páros, de nem a megszokott formában – ing alá póló – hanem a pólóra vesznek kerek nyakú inget. Ebben a kollekciós családban főleg a fekete és fehér alapszínekkel találkozhatunk, amit néha feldobnak egy kis olajzölddel. A farmereket koptatásokkal, szaggatásokkal és foltozásokkal vadították meg.

    Jön egy kis szín, élet, vidámság, üdeség! Almazöld, a már említett orgonalila és a halvénykék játsszák a főszerepet. Legyen az nadrág, vagy ing a lényeg, hogy színes legyen, persze a megszokott fehér és a farmer színek is megmaradtak. A nadrágokat hosszú és capri fazonban kínálják, mind a két esetben az alja fel van hajtva a daraboknak. A visszahajtás színe pedig tovább fokozva a játékot a színekkel, enyhén eltér a nadrág alapszínétől. A legnagyobb kontraszt a kék nadrágnál van, melynek a felhajtása fehér színű. A nyárias feelingen az anyagokon túl a viselési mód dobott; az ingek lightosan kigombolva, a nadrágba betűrve, egy carshoeval vagy egy vászoncipővel tökéletes összeállítást kapunk.

    Most kicsit beszürkülünk, de nem leszünk sima mezei egerek, még csak véletlen sem, ugyanis a színvilágra utaltam, nem a túlzott egyszerűségre és a konzervativizmusra. A halvány szürkétől kezdve az erős grafitos árnyalatig minden megtalálható, kis világosságot csempészve a képbe a fehérrel. Ilyen dara például a fehér, nagy zsebes nadrág is; ha már a nadrágoknál tartunk, itt is jellemző a visszahajtás, mely ez esetben csíkozott. A vagány, sportosabb darabokat zipzározások díszítik. A koszos-szürke árnyalatú darabokat ajánlom azoknak a férfiaknak, akik még egy túra során is jól akarnak kinézi, de véletlen se tudnak vigyázni a ruhájukra.

    Ha már a túránál és a terepnél járok, itt hoznám fel a nagyvárosi D&G katonákat. A nagydumások kollekciója, hogy éppen az erdőben kommandóztál, vagy a sivatagon át jöttél egy kis kerülővel és késtél a randiról, én rád bízom, egy biztos minden darabról árad a kemény bevetésről érkezett férfi hatása. Ahogy a Destiny’s Child három dívája, úgy minden nő keresi a saját katonáját, a tavaszi kollekcióban mászkáló férfiakban pedig meg is találhatja akár. A batikolt hatású és nap-fakította darabok zöldes, khakis, barnás színvilága teljesen ebbe a világba illik bele. A kötött darabokat sem tervezték basicre, belevittek pár csavart formát, ezekre a darabokra főleg a v nyakmegoldás jellemző.

    A levélmintás ingek nálam minden nyáron nyernek. A dresscode egy kellemes belvárosi sétához: egy levél vagy virágmintás laza ing – persze csak és kizárólag D&G – egy fehér vászonnadrág, egy cipő vagy papucs, napszemüveg. A recept adott a sikerhez, már csak rajtatok múlik. A virág és levélminták mellett megjelenik a férfi kollekcióban a csíkozás, melyet inkább díszítésként alkalmaznak, de nagyon feldobja a nadrágokat, ingeket.

    A sport kollekció pólóin a print fő témája a vadállatok. A fehér tigris és a zebra így került a középpontba. A grafikai munkáról nekem leginkább a hatalmas falra függeszthető kínai legyezők jutnak eszembe, ahogy az állatok körül az alapot megfűszerezték pár élénk színnel. Némelyik darab olyan hatást kelt, mintha rosszul teregettük volna ki és a nap megszívta volna, de még így is tökéletesek. Ami elsőre szemet szúrt a képen, az a kilógó zokni volt minden esetben, de ha ez a divat, akkor félre a bokazoknival, mindenki mutassa meg a hófehér sportzokniját, főleg, ha D&G. A nacikat buggyosították pár húzással, gumírozással, nehogy már egyszerű alap darabokban sportoljanak a márka kedvelői. A kapucnit idén is támogatták minden mennyiségben, csak úgy mint a finomabb, elegáns anyagokat. A fényes fekete és szürke anyagok így kerültek képbe.

    Most, hogy kiöltözködtük magunkat és így a végére a sport is meg volt, pihenhettek őszig, amikor is jövök a friss kollekcióval!"

    forrás: www.trendmagazin.hu

  • Tapolcai kincsesbánya
    2015-05-18 12:05:12

    Egy kultikussá vált használt-piacról szóló cikket találtam. A tapolcai piac, mai napig működik, és vonz sok-sok embert, az ország minden tájáról. Köszönet a cikkért a www.ilovebalaton.hu-nak, és Krisztának!

    " Sokkot kapsz, aztán rákattansz – tapolcai használtcikk-piac

    Ez nem a szó szoros értelemben vett látványosság, de hozzátartozik a Balaton-felvidék kevésbé ismert arcához. Készülj fel, mert ez kultúrsokk a javából.

    Először is legyen rajtad kényelmes cipő, mert sokat fogsz állni és hajolgatni – itt ugyanis az áru nagy része a földre terített ponyvákon hever, és neked kell megtalálni a kincseket. Próbafülke és tükör nincs, ezért nem árt, ha tudod, milyen méretet hordasz a street fashion márkáknál. És végül: alkudj! Tapasztalataink szerint az esetek legnagyobb részében lehet tárgyalni az árról.

    Ha felkészültél, legyél ott legkésőbb 8-kor, mert a legjobb dolgokat hamar elkapkodják a gyakorlott turizók, 11-kor pedig már elkezdenek pakolni az árusok. (Ilyenkor lehet amúgy a legjobb üzleteket kötni).

    Most hirtelen nem tudunk olyat mondani, amit ezen a piacon nem találsz meg. A régiségek, könyvek, műszaki cikkek, bútorok, biciklik, dísztárgyak, játékok mellett van wc csésze, edénykészlet, beépíthető ablak, és még használt szexuális segédeszközöket is láttunk nem túl diszkréten tárolva, egy nyitott tetejű kartondobozban.

    A kínálat több mint felét a ruhák és a cipők teszik ki. Itt tényleg mindent megkapsz, legyél divatőrült, hippi, hipszter vagy vintage-rajongó: bőrnadrágra, férfi hálóingre vagy indiai tunikára utazni egyaránt esélyes vállalkozás. Bevásárolhatsz a jövő évi farsangra és a csúnyapulcsi-napra, de ha veszed a fáradságot, és feltúrod a kupacokat, találhatsz luxusmárkákat, technikai túraruházatot és elegáns, minőségi cuccokat is. A szezonalitás itt nem tényező, nyár közepén is van bunda, sídzseki és hótaposó.

    Az árak 200 forinttól indulnak (pólók, ingek), nadrágot kb. 500-1000 forintért, cipőt minőségtől és márkától függően 1000-2500 forintért vihetsz haza. Ha rákattansz valamire, először is meg kell keresned meg az árust. Próbálj meg pókerarccal alkudni, sőt, ha drámai akarsz lenni, még azt is eljátszhatod, hogy igazából nem is kell. Ilyenkor elképzelhető, hogy az árus végül enged az árból. Vagy nem.

    Mi a piac 25%-ának végigtúrása után ezeket szereztük (egy alkalommal lehetetlen az egészet alaposan végignézni):

    Velúr cipő – 500 Ft
    póló (Converse) – 300 Ft
    trikó (C&A). 200 Ft
    Fekete tunika – 200 Ft
    sportszandál (Teva): 1500 Ft

    A helyiek közül sokan innen szerzik be a ruhatáruk és a lakberendezési tárgyaik jelentős részét, a bolti árak tizedéért. Ez szerintük egyáltalán nem ciki és nem anyagi helyzet függvénye, a kincsvadászat pl. kitűnő anya-lánya program. Sokszor nem is vesznek semmit, csak kijönnek körülnézni meg jókat röhögni a felhozatalon. Egy 15 éves ruhadarab például gyakran jobb minőségű, mint a plázákban és a kínai üzletekben kapható tömegcikkeké.


    Infrastruktúra – parkoló, wc és büfé – van, de a piacnak csak egy része fedett, ezért legyen nálad szalmakalap.

    És ha ez még mindig nem volt elég, nézd meg a közelben található kisebb piacot is. Ehhez át kell sétálnod egy patak felett. Ha itt visszaindulsz a város irányába, a mesés Malom-tóhoz érkezel.


    Használtcikk-piac
    Tapolca
    Nyitva: kedd, csütörtök és péntek, kb. 7-12h.

    Eső esetén zárva!"

  • Bolond amcsik
    2015-05-12 15:24:58

    Egy igazán jó kis csemege a böngészőknek! Egy amerikai oldal megmutatta, az 50 legviccesebb, vagy egyszerűen, legidiótább pólót, amit valaha emberek hordtak. Vannak köztük egészen elképesztőek is! (alul megmutatunk néhányat, hátulról visszafelé)

     

    Ahogy a tél eltűnik, és tavasz lesz , több millió nyári ruhás doboz nyílik ki világszerte. Kicsomagoljuk a rövidnadrágot, a baseball sapkát , és ami a legfontosabb, vicces pólókat . Mindannyiunknak van legalább egy vicces feliratú pólója , sok átlag amerikainak úgy tűnik, hogy a saját szó, kicsit mást jelent. Itt van az 50 legjobb. Néhány vicces , mert tényleg vicces , néhány vicces , mert klasszikus , és számos vicces egyszerűen azért, mert valaki viseli őket . Nyilvánosan. Gyermekek és idősek előtt. Élvezzük hát őket!

    50. B@szd meg te kib@szott B@sz@dék

    Talán a legagresszívabb póló, amivel valaha találkozhat az ember, ez összegzi legjobban, a hozzáállását minden középiskolásnak az országban. Tragikus, hogy a legtöbb középiskolás nem viselheti a mottóját.


    49. Hallgass Ghostface-t

    Amikor zenét kell ajánlani valakinek egy pólón, akkor a legjobb, ha közvetlen. Ez a póló inkább javasol, mint inkább parancsol.

    48. Jézus a haverom

    Úgy tűnhet, elcsépelt, mint a fene, de egy percre ez a póló mindenütt jelen volt. Jézus volt a legmenőbb haver: kemény volt a kísérete, üldözték a hatóságok, és kivégezték, mint egy ősi Tupac-ot.


    47. Támogatom a szingli Anyukákat

    Egy nagyszerű lehetőség arra, hogy a sztriptíz klubban, mindenki tudja, hogy tisztában vagy a többiek próbálkozásaival, ami rendkívül vicces. Majd miután mind nevettetek, lehet hogy még egy pillanatra el is felejtitek, hogy fizetni kell azért, hogy meztelen nőket nézegettek!

     

    46. A gyűlölködők, gyűlölni fognak

    Statler és Waldorf (Muppet Show) voltak az eredeti gyűlölködők, a világnak csak meg kellett várnia, hogy a frázisaik megfeleljenek a személyiségüknek.


    45. Mi nem szórakozunk veled zeneileg

    Ennek a szövegnek különleges helye van a Complex magazin szívében. Kid Cudi mondta ezt, Wale-ről, egy Complex címlapsztoriban, Cooler Collective egy pólóra is tette. A "beef"-et azóta elfelejtették, de a szlogen él.

    44. Crack Kills

    Crack kokain megtizedelte a nemzetet belvárosokban a ´80 -as években, így természetesen ez egy tökéletes magas labda, egy segges poénra. Ebben az esetben ez Bart Simpsont zúzott halálra egy kövér ember segge, ami szintén egy borzalmas módja a halálnak. (crack=repedés)


    43. Egy Tequila, két Tequila, három Tequila, Padló

    Ez a fajta az, amelyik azt mondja: "Azért vagyok itt, hogy bulizzak! Továbbá, nem vagyok túl jó a party-arc, ezért valakinek ki kell tisztítania ezt a pólót később." Köszönjük, George Carlin a szlogen.


    42. FBI: Női Test Ellenőr (FBI: Female Body Inspector)

    Bár minden rendes férfi egy női test ellenőr valamilyen mértékben, csak a legszemtelenebb férfi viseli kényelmesen, ezt a szlogent, egy pólón.


    41. Rossz zsaru, nincs fánk!

    Ez a póló biztosan szemet szúr a zsaruknak, aki elővárosi tudja, hogy nem féltek gördeszkázni, aminek a zsaruk nem nagyon örülnek. ACAB!

     

    forrás és képek: www.complex.com

  • Metál és rap találkozása
    2015-05-05 08:13:54

    Az Anthrax-as Scott Ian volt talán az első fél-híres fehér fickó nem a rap világából, aki Public Enemy pólóban feszített. Ez akkor volt, amikor még volt haja. Ha veszel, egy bármilyen elsőrendű posztert Scott Ian-ről, az említett pólóban, az említett hajjal az eBay-en, 99,9%-ban pozitív visszajelzést fogsz kapni, a minősítése során.

    A thrash metál gitáros rap zene rajongó lett, a Run-DMC első lemeze által, ami az "It’s Like That/Sucker MCs" névre hallgat. Amikor pár barátjának munkája lett, a Def Jam lemezcégnél az 1980-as évek közepén, elkezdett mászkálni a kiadó irodájában a Lower East Side-on. Itt hallotta először a Public Enemy számát, a "Miuzi Weights a Ton". " Azonnal a kedvenc zenekarom lett," mondja Ian. " A rapperek hangjai számomra olyanok voltak, mint a gitár hangjai a metál bandáknál. Chuck D volt az Eddie Van Halen a rapben. Számomra ez volt a legjobb. Ő volt a legnagyobb hang, amit valaha hallottam."

    Vagy, ahogy Ian írja a Public Enemy zenéjéről, a nemrég megjelent önéletrajzában (Én vagyok a férfi), " Olyan volt, mint amikor első alkalommal hallottam,a " Rock and Roll All Nite, "-ot, az első Iron Maiden albumról, vagy a Metallica-tól, a "No Life ´Til Leather"-t. Arra késztetett, hogy lerohanjak a kibaszott utcára, és olyan keményen arcon vágjam az embereket, ahogy csak tudom! "

    Ian a Public Enemy pólót színpadi pólónak hordta több évig, akkor is, ha néhány ember a közönségből valószínűleg tudta, ki is volt az a rap banda. "Határozott hangot ütött meg," mondja. "Rajtam az a póló, egy üzenetet hordozott, akkor is, ha az emberek csak a két szó szimpla jelentését látták benne. Amit mi csináltunk, zenekarként az Anthrax-ben veszélyes volt, és most is az."

    A két banda végül is barát lett, és összeállt egy híres szám erejéig, ami megjelent mindkét együttes lemezén: a "Bring The Noise", amely az Anthrax Attack of the Killer B és a Public Enemy Apokalipszisében 91 ... The Enemy Strikes Back voltak. (Az én vagyok a férfi írásban, Ian elmondja, hogy - annak ellenére, hogy mindenki mást beszél - újra kellett venni, és finomítani Chuck D és Flavor Flav eredeti ének hangját, ahelyett, hogy újra csinálták volna velük.) Az Anthrax és a Public Enemy turnézott Észak-Amerikában, valamint 1991-ben a Primus and Young Black Teenagers megnyitóján. Valószínűleg volt néhány beteges "póló-koptató" azokon a bulikon.

    forrás: www.hirespolok.blog.hu

  • Ciki vagy nem?
    2015-04-24 10:58:24

    " Ha kínos férfiruhákról van szó, mindig azonnal a beugrik a zokni és a szandál párosa, a lyukacsos atléta, a fejtetőre illesztett kis paróka (pepi), hasitasi, makkos cipő, etc. Ezekkel keveredik fejünkben a felhajtott pólógallér, a hatalmas fém övcsat és a skinny farmer. Ez utóbbiakat azonban egész más korú és gazdasági helyzetű férfiakon látni, mint előbbi ízlésromboló kiegészítőket.
    A divatkövető férfiakat gyakran bélyegzik metroszexuálisnak (nagyvárosban élő, többnyire egyedülálló férfi, aki sokat költ kozmetikumokra, fodrászra, divatra és sokat törődik külsejével) vagy melegnek, pedig egyszerűen csak adnak magukra: talán kicsit sokat, talán túlzásokba is esnek, de ők csak a trendeket akarják követni. Az igényes (de legalábbis trendinek számító) fiatal férfiak rekvizitei közül önök szerint melyiket kéne a lehető leggyorsabban elfelejteni? A több kilós övcsat vagy a vasalt haj kínosabb?

    Felhajtott gallér

    A felhajtott gallér komoly múltra tekint vissza: A XX. század előtt például minden gallér álló volt, a tömegtermelés beköszöntével hajtották csak le őket. A tenisztrikók divatba jöttével – hála René Lacoste-nak – megint égnek meredtek a gallérok: a teniszcsillagok – és Elvis – majmolása vezetett az utcán is magas gallérral hordott piké pólók divatjához, ami évtizedek óta nem múlik, – hiába emlegetik sokan tahóságként – és addig nem is fog, amíg menőnek számít napsütötte golfpályáról, vitorlásról, teniszpartiból a városba érkezni. Mostanság már jelzőként is megállja a helyét, jobban mondva inkább szitokszóként… A Balaton Sound és a Hajógyári sziget buliközönsége állítólag mindig felcsapja nagy márkajelzéssel ellátott piképólója gallérját. "

  • Drágulnak a kemény zenei pólók
    2015-04-23 13:51:31

    Egyre több az olcsó, de divatos márka hazánkban, ennek ellenére a kevésbé preferált fekete, metál pólók drágulnak. Hogy miért alakul ez így, azt a Hammerfall zenekar gitárosa beszél. (Az interjút a Shockmagazinnak köszönjük!)

     

    A Hammerfall tavalyi albuma, a (r)Evolution igen szép siker mindenfelé, ám Oscar Dronjak szerint ez senkit se tévesszen meg: még egy olyan jól bejáratott név is rendkívül nehezen boldogul manapság, mint ők. A gitáros részletesen beszélt egy interjúban arról, miért tűnik szinte kilátástalannak manapság a helyzet a zeneiparban.

    „Amikor kihoztuk az első lemezünket, és bearanyozódott odahaza, az ilyesmi még tényleg nagy szám volt", mondta Oscar a Hammerfall egyik aktuális olasz bulija előtt a Heavyworldsnek. „Ma már viszont semmit sem jelent, hiszen folyamatosan csökkentik az ehhez szükséges eladási példányszámokat, vagyis gyakorlatilag nem számít... Vagyis még ha aranylemezt is kapsz, akkor is sokkal kevesebben vásárolták meg az albumodat. És eközben a Spotifynak meg a letöltögetősdinek köszönhetően sosem tudhatod, valójában hányan hallgatják a lemezt. A Spotify svéd cég, szóval tényleg nagyon elterjedt odahaza, de a világ többi részén is egyre többen használják."

    Dronjak szerint még a Hammerfall fénykorának tekinthető ezredfordulós időszakban is sokkal könnyebben lehetett boldogulni, mint manapság. „A ´80-as években majdnem végtelenül nagy volt az a bizonyos torta. Mire mi a ´90-es években elkezdtük a zenekart, már összement kisebbre, éppen emiatt hagytak fel a zenészek a korábbi baromságokkal: azzal, hogy első osztályon repülnek, drága autókat vásárolnak, meg szétzúzzák a hotelszobákat mindenfelé. Akkor már senkinek sem állt a rendelkezésére végtelen mennyiségű pénz. Ez a bizonyos torta ma már a 2000-es évek elejéhez képest is sokkal kisebb – ma már gyakorlatilag senkinek sem jut belőle. Annak idején az ember számíthatott a valódi eladásokból származó bevételekre. Oké, sosem tudhattad előre, mennyi lemezed fogy majd, de legalább valami halvány elképzeléssel rendelkeztél róla. Most lövésed sincs róla, mert ami mondjuk a Spotify után befolyik, az például nevetségesen alacsony összeg. Viszont közben a turnéköltségek semmit sem csökkentek, tíz éve is ugyanannyiba került nekiindulni, mint manapság, vagy talán ma még drágább is ez az egész, miközben a máshonnan érkező bevételek lezuhantak. Ez a probléma lényege. Fogalmam sincs, hogyan lesz képes túlélni a zeneipar, akár már éves távlatokban nézve is. És lehet, hogy a legrosszabb forgatókönyv valósul majd meg. Majd maradnak az olyan rágógumizenék, amikben semmi lélek nincsen, mert ezeket lehet a legolcsóbban előállítani. A szenvedély el fog tűnni..."

    A Hammerfall gitárosa szerint az állandóan emlegetett merch-bevételek sem olyan biztosak, mint amennyire sokan szeretik ezt hangsúlyozni, és nagyban eltérnek az egyes országok szabályai is. „Fogalmam sincs, mit hoz a jövő, mert tényleg baromi nehéz túlélni a zenekaroknak abból a kevés pénzből, amihez manapság hozzájutnak. És nem könnyíti meg a helyzetet, amikor például itt, Olaszországban olyan kibaszott magasak a kapcsolódó adóterhek, hogy meg kell emelnünk a pólóárainkat, hogy legalább a költségeink egy töredékét visszanyerjük. Ennek pedig természetesen a rajongók zsebe látja kárát... Fogalmam sincs, hogy a szervező, a koncerthelyszín, vagy nem tudom, ki a faszom teszi el a lóvét, de valaki majdnem a merch-bevételünk 40 százalékát elviszi csak azért, hogy egyáltalán árulhassuk a cuccainkat a bulin. Ez egyszerűen minden tekintetben rossz, főleg, amikor ennyire kicsi a torta. Olyannyira tarthatatlan ez az állapot, hogy most konkrétan azt sem tudom, egyáltalán koncertezünk-e még valaha Olaszországban. Nem csak emiatt, mert ott volt közben a rengeteg adminisztrációs szarakodás is, de részben ezért is... A rajongók nagyszerűek, imádok itt játszani, de nem szeretném, hogy közben leraboljanak. Minden országban van ilyen díj, amivel nincs bajom, de hogy majdnem a bevételünk felét elvigyék? Nem, ez nem oké, ez egyszerűen nem korrekt. És az ilyesmik miatt egyszerűen nem megyünk többet bizonyos országokba, ahol ilyenek a szabályok, és Olaszország egy ezen államok közül. Bocsánat, de ez a helyzet, és az embereknek joguk van tudni erről. Mert miközben nekik az jár a fejükben, milyen drága a pólónk, én azt mondom, hogy igen, tényleg az, de nem a mi hibánkból. Legalább azt a lóvét vissza kell nyernünk az eladásokból, amit mi fizettünk az előállításukért... Egyszerűen szükség van egy bizonyos merch-bevételre ahhoz, hogy meg tudjunk élni a zenélésből, pontosabban, hogy túl tudjunk élni belőle."

    forrás: www.shockmagazin.hu

  • Zene és pólók
    2015-04-08 10:20:00

    Nem írok semmit magamra." Vagy csak felveszel egy zenekaros pólót és szinte mindent elmondtál magadról. Bár ma már korántsem ilyen egyértelmű a helyzet, hiszen amióta az elektró-zenészek metálos t-shirtökben feszítenek, vagy indie-s hipszterek New Kids On The Block-pólókban, a menőségi faktor átalakította az identitásit. Sőt, a kérdésre ma már kifejezetten a divatipar válaszol, a nagy ruhacégek egymást figyelve dobják piacra a korszakokon átívelő klasszikus zenekari fotók, pólógrafikák, logók variációit. Divat és zene fókusztémánk újabb állomása a zenekaros pólók világa.


    A divat és zeneipar – az utóbbi jelenleg is tartó átalakulása miatt – szorosabbra fűzte kapcsolatát, vagy éppen az előbbi sok esetben egyszerűen csak megpróbálja lefölözni azt a hasznot, amit a zenekaripóló-iparág már évtizedek óta termel. Ennek hatására válik értelmét vesztetté egy Joy Divison-borítógrafika, vagy kerül be tinilányok ruhatáraiba David Bowie és Patti Smith arcképe, akikről sokuk valószínűleg még nem is hallott. A zenekarok tömegével a hetvenes években döbbentek rá, hogy a koncerteken árusított exkluzív turnépólók nagyon szép kiegészítést jelentek a lemez- és koncertbevételek mellé. Gyorsan sztenderddé lett az előadói póló, ma már minden kezdő zenekar előbb ad ki ruhadarabot, mint lemezt, és a bevételi oldalon is hangsúlyos az ezekből származó tétel. És persze az továbbra is nagyon számít, hogy kinek a pólóját vesszük fel egy buliban. Még ha csak iróniából is, kifordítottan.


    Elvis Presley – Heartbreak Hotel

    Az első ismert előadói póló 1956-ból származik, naná, hogy Elvis menedzsere találta ki. A pólóból legutóbb felbukkant példány 7000 dollárért cserélt gazdát.


    Grateful Dead

    A hetvenes években terjedt el tömegével a pólóárusítás, elsősorban a rockerek körében, a Grateful Dead volt az egyik nagy úttörő, a hippilányok és -fiúk kettesével, hármasával vették a batikolt rövidujjúakat.


    Rolling Stones

    A logóként funkcionáló zenekarnév mellett a tényleges logó vált a másik legnépszerűbb grafikai elemmé.


    Misfits – Skull

    A misztikum mindig jó, ha egy talányos képen kívül nem szerepel más információ, akkor ráadásul megmarad a beavatottság-érzet is. A Misfits koponyás pólóját később többen is kisajátították.


    Metallica – Kill ´Em All

    A metál és a keményzenék világában talán mindennél fontosabb üzenetet közvetít egy tini a pólójával. De ma már bárki vesz fel éllovas-metálpolót (azért nem mindegy, milyent), az menő lesz.


    Madonna

    Madonna már a nyolcvanas években divatikonná lett, a zenészpólók trendjét pedig egészalakos, a ruhaanyag teljes felületét kihasználó fotós darabjaival birizgálta meg – ez a módi most újra nagyon fut.


    Rihanna – Nirvana

    Szimbólumok, kezdőbetűk, részleges jelzések, logók, brandek ironikus rekontextualizálása, kicsavarása, összekeverése a mai zenekaros pólódivat főcsapása.


    Alvin és a Mókusok

    Magyarországon a rockerek, metálosok és punkok körében terjedt el leginkább kedvenceik ruhadaraként való viselése – van olyan együttes, akinek – ha csak a pólókat néznénk – látszólag több a rajongója, mint a nagy sztárzenekaroknak.


    Top 3 legnépszerűbb zenekari póló, amit manapság nem-rajongók hordanak

    Ramones

    Ezt ma már a bölcsisek is hordhatják.


    Run DMC

    A hiphop-pólók amúgy szintén fontos identitás-jelzéssel bírnak, de a Run DMC logója afféle kúlsági bizonyítvánnyá lett bárki is viselje.


    Joy Division

    Az első JD-lemez borítóján látható csillagászati grafika kétségtelenül jól néz ki, de ettől még nem kellene minden tinilányon viszontlátni.


    forrás: recorder.blog.hu

     

     

  • Egy nagyon érdekes cikk, a Dalról, a divat szemszögéből. Köszönjük a Pumpkin Paradise-nak az írást!
    2015-03-23 16:06:17

    Egy nagyon érdekes cikk, a Dalról, a divat szemszögéből. Köszönjük a Pumpkin Paradise-nak az írást!


    "Azt hiszem igencsak kitoltam magammal, amikor megkérdeztem az olvasóimat, szeretnének-e A dal döntőjéről posztot olvasni. Persze szigorúan látvány és főként ruha szempontjából. Ekkor még nem feltételeztem, hogy valójában nem sok minden lesz, amiről érdemes megemlékezni látványügyileg.
    Igen, tudom, hogy ez a dalok versenye, ettől függetlenül a nemzetközi döntő a látványra is igen nagy hangsúlyt helyez- valószínű pont ezért nem a rádióban zajlik.
    Kezdjük a műsorvezető Tatár Csillával, aki csinos, mutatós, modern mai nő. A döntőben sajnos ezekről a tényekről elfelejtkeztek, s egy olyan estélyi ruhát sikerült ráadni, amely sem az alkatához, sem a korához nem illett. A ruhához feladott Michal Negrin ékszerek(amelyeknek mellesleg nagy rajongója vagyok) sem érvényesültek, maradék csipének látszottak. Ez egyébként azért is furcsa volt, mert az előző adásokban sikerült friss, mai külsőt adni a műsorvezetőnek.
    A döntős öltözéket látva azonban ismét csak arra jutottam, hogy még mindig nem tudom, mikor fog a magyar köztudatba eljutni, hogy az estélyi öltözék nem feltétlen a csipkét, szatént és organzát jelenti (ezirányú írásaim itt és itt teli külföldi példákkal)
     Mivel a műsor szponzorai közt láttam Zoób Kati nevét, ezért a legutóbbi bemutatójáról szemezgettem, és találtam ezt a két ruhát. Mennyivel jobb választás lett volna, a húszas éveket idéző frizurához:

    A döntőbe jutott versenyzők saját erőből beszerzett ruhákban léptek a színpadra. Tudom jól, hogy ez micsoda nehézségeket okoz számukra. Akár megtalálni azokat a tervezőket, partnereket, akik segíthetik a munkájukat, akár finanszírozni a fellépő kosztümöket, kiegészítőket. Főleg a kezdő, ismeretlen előadók indulnak ilyenkor nem könnyű helyzetből. Szerencsére sokan magyar tervezők támogatását élvezik, amely nagyon dícséretes dolog.
    A műsor kezdetén egy közös dalt énekeltek el a döntőbe jutott előadók, amely számomra több okból is érthetetlen volt. Az Eurovíziós Dalverseny nem egy tehetségkutató, még annak ellenére sem, hogy a magyar döntőt telerakták az X faktor versenyzőit felvezető szignálra hajazó effekttel. Érthetetlen volt, hogy a döntőt így kezdték, ráadásul civilnek ható ruhákban. Sehogy sem passzolt a műsorvezetők vagy a zsűri eleganciájához, s később is nagy zavart keltett, hogy hol ebben a “civil” ruhában várakoztak, hol a saját fellépő öltözetükben.
     Gájer Bálint swinges előadása a profi látványra helyezte a hangsúlyt. Elegáns, fényes öltönyben, tánckarral lépett fel. Dícséretes, hogy ennyi energiát és pénzt tettek a produkcióba. Ritka manapság olyan hazai előadót látni, akinek tánckara van. Láthatóan a táncoslányok ruháit varrattatták, de sajnos néhány színpadi hibát sikerült véteniük. .A rojtok remekül erősítették a mozgást (és a táncosok alkatát), bár ha a ruhák sikkesebbek, és a rojtok valóban rojtok és nem felszabdalt anyagokból (?) készülnek, akkor nem charlestonozó puliknak hatottak volna a lányok. Gondolom Bálint ezeket a színpadi hatásokat hamar meg fogja tanulni, s ha most ennyire ad a látványra is, néhány éven belül a kisújjából rázza majd ki a jó megoldásokat.
     S ugyanitt megjegyeznék még egy zavaró hibát, amely sokaknál előfordult. A háttérben vokálozó csapattag megjelenéséről gyakran elfelejtkeztek a műsorban. A kamera gyakran pásztáz rajtuk is, így érdemes lenne őket is a produkcióhoz illő, és nem a szokásos vokálozós ruhájukba öltöztetni.
    Boggie egy érdekes színfolt a zenei palettán. Letisztult, egyszerű, ami a látványban is tükröződik. Mindent a hitelességre épít. Az elődöntőkben egy barna bőr Zara ruhában állt színpadra, amelyet a döntőre egy kék hosszú PeterMero ruhára cseréltek. Semmi sallang. Mint később kiderült Boggie Vágó Réka cipőt viselt.
    Ebben az esetben furcsa ruháról írni, mert szándékosan nem a ruha , hanem a személység a lényeg, s ehhez az új ruha tervezője is alázatosan tartotta magát. Nekem azonban a korábbi bőr ruha jobban tetszett, mivel maibb viseletnek hatott, mint a “nagy” ruha.
    Wolf Kati újra versenybe szállt, s ő is magyar tervező ruháját viselte. Bódis Boglárka az Elysian tervezője az énekesnő egyéniségére szabta a piros bőrruhát, amelynél a mozgást, a kényelmet is figyelembe vette. Ajánlom a tervezőt azok figyelmébe, akik nem a hagyományos habos-babos alkalmi viseletekre vágynak.

    Szabó Ádám és a Spoon csaknem összeöltözött. Ha gonosz akarnék lenni, akkor a fiúzenekar az érettségiző öltönyének casual verziójában érkezett, akárcsak kollégájuk.
    A Passed nevű igencsak fiatal zenekar kísérletező zenével jutott a döntőbe. Számomra meglepetés volt facebook oldalukon olvasni, hogy a Retrock támogatta őket a fellépőruhákkal. A döntő alatt ugyanis végig azon gondolkodtam, hogy milyen kár, hogy valamelyik fast fashion üzletből kellett összevásárolniuk a ruhájukat, pedig mennyire izgalmas stylingot lehetett volna összedobni nekik valamelyik vagány second handből.
    Ív-et a döntőben láttam először. Ő hozta azt a frissességet, amit látványban is elvár az ember egy kortárs/avantgarde/alternatív zenésztől. Nem tudom ki volt a stylistja, de visszanézve a korábbi adásokban viselt ruháit is, meg kell jegyeznem remek munkát végzett. Így kell kinézzen egy altervnatív díva. A döntőben Abodi Dóra Twin Unisus pólóját viselte. (update: egy olvasóm kommentben megküldte, hogy Urbányi Barbara volt a stylist, s mint kiderült Abodi Dóra pedig a posztból értesült, hogy a pólója felkerült az énekesnőre)
    Mujahid Zoli nagyon nagy szívvel és lélekkel készült a döntőre. Az ő előadását is fiatal tervező segítette. Rontó Ivett ruhájában állt színpadra. Ő is, akárcsak Boggie megváltoztatta a korábbi öltözékét. A katonás viselet, amely engem a karszalag kivételével nem zavart (az viszont nagyon) a zsűrinek nem nyerte el a tetszését. A fináléban így egy magyaros viseletre hajazó fehér öltönyt kapott. Nekem a korábbi ruha maibbnak hatott, mint ez a változat, viszont Zoli szemmel láthatólag nagyon jól érezte magát ebben az öltözékben is. Érdemes megjegyeznem, hogy ennél a produkciónál szem előtt tartották a vokál kinézetét is, róluk sem felejtkeztek meg."

    forrás: www.pumpkin-paradise.com

     

Asztali nézet